4. fejezet: Én nem ilyen vagyok

Hali! Hát meghoztam az új rész, igaz kicsit hamarabb szerettem volna (de legalább nem éjfélkor, mint ahogy szoktam) csak olyan gyorsan repül az idő, ha végre itthon lehetek egy kicsit, de gondolom ezzel ti is így vagytok. Szóval nem is magyarázom.:) Először is nagyon szépen köszönöm még egyszer Rékának a díjat.<3 Nagyon nagyon örülök nekiii :D További köszönöm a 2 újabb feliratkozót :) a kommenteket :D A részről különösebben nem szeretnék rizsázni, mert szerintem fölösleges lenne (vagy hosszabb, mint a bejegyzés) :))) Remélem tetszeni fog :D Most, hogy holnap nincs suli neki is állok a következő résznek, és szerdán itt is vagyok vele :) Szóval jó olvasást, és további jó pihenést! :D
Üdv: Kittaa :)

Emily:

Anyu gondos pakolásának köszönhetően legalább száraz ruhát találtam magamnak az egyik táskába elásva. Komolyan néha elképesztő, hogy mi mindenre nem gondol. Mondjuk annyira nem voltam elragadtatva a ruhától, mert egy kicsit soknak éreztem már a rózsaszínt, de azért megtette.

 Viszont a gyors és hirtelen távozása után lefagyva töprengtem, hogy ez most csak valami rossz vicc, vagy egy rémálom, de miután megcsíptem a karomat, rá kellett jönnöm, hogy ez a kőkemény valóság, és még csak nem is vicc. Féltem a feladattól, mint, ahogy általában a rám nehezedő elvárásoktól, a mindennek és mindenkinek való megfeleléstől, és persze aggódtam a húgom miatt is. De azzal nyugtattam magam, hogy ha nyugodtan és megfontoltan csinálom végig, akkor sokkal könnyebb lesz az egész.  Nem kell ráparázni a dolgokra. – mondogattam magamban.

- Nem bámuld már ennyire feltűnően. – bökte oldalba Louis a kis göndörkét.

- Csak sajnálom szegényt, hogy így rászakadt ez az egész. – mondta a srácoknak, de egy percre sem vette le rólam a szemét, sőt. – Megyek, beszélek vele, hogy nem érezze magát olyan magányosnak. – indult felém.

- Nekem egyáltalán nem tűnik annak. – vágta rá Louis, ami hallatán elmosolyodtam.

- Szia. – lépett mellém mosolyogva.

- Szia. – néztem le rá a székről, mert éppen a vakukat állítgattam.

- Ha valamire szükséged lenne… - kezdte, de félbeszakítottam.

- Köszi, de meg van minden, amire szükségem lehet. – ráztam le egy egész egyszerű, de annál hatásosabb mondatattal. Amikor készültem leszállni a székről a kezét nyújtotta, hogy segítsen.

- Megoldom egyedül is, köszi. Ha felmenni fel tudtam talán lefelé is menni fog a dolog.

Nem gondoljátok, hogy ilyen vagyok. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy újra láthatom, de mivel neki halvány sejtelme sem volt, hogy ki is vagyok, így úgy döntöttem, hogy nem is mondom el neki. Semmivel nem lenne jobb sem neki, sem nekem. Csak feltépném a régi sebeket. Szegény elég csalódottan ment vissza a többiekhez, vélhetően nem értette az ellenszenvemet, de talán jobb is így. A fotózás után úgysem hinném, hogy valaha is valahol újra összefutnánk, akkor meg minek bonyolítsam a szálakat?

Mire végre végeztünk a fotókkal én már alig éltem, a fiúk viszont pont, hogy utána pörögtek fel. Gondolom örültek, hogy végeztek és élvezik a szabadságukat. Akaratom ellenére is szinte minden részletet megtudtam mind a turnéjukról, mind a pihenőjükről.

- Mond csak, nem furcsa a kamera másik oldalán állni? – jött oda Harry egy újabb próbálkozással. Nem is lepett meg vele, hisz régen sem adta fel könnyen.  – Tudod nagyon ismerős volt az arcod, de sajnos már tele van a memóriám, ami a neveket illeti. – fogta a tarkóját és mosolyra húzódott a szája, amit sikerült hamar lefagyasztanom az arcáról.

- Meg lehet szokni, és különben is nem olyan bonyolult, ha valaki egy kicsit is ért hozzá. – nagyképűsködtem. Nem bonyolult? Életemben nem hazudtam talán még ekkorát, de muszáj volt, mert nem akartam vele jópofizni. – Jah, és lehet, hogy néha szelektálni kéne azokat a neveket. Főleg a nőieket, hisz bizonyára azzal van tele. – gonoszkodtam még egy kicsit.

- Harry te már megint udvarolsz? – jelent meg Paul a háta mögött rejtegetve valamit.

- Nem. Csak barátkozni próbáltam. – mondta mérgesen, látszott rajta, hogy igen a lelkébe tiportam a női neves dologgal, amit nem akartam, csak azt szerettem volna elérni vele, hogy hagyjon békén. Vagy lehet, hogy csak azt akartam, hogy ő is szenvedjen egy kicsit, ahogy én szenvedtem anno?

- Srácok, most, hogy végeztetek mehettek átöltözni, ha nincs egyéb kívánságotok. – mondta t, ami azonnal kizökkentett az elmélkedésemből.

- Egyéb kívánság? – kaptam fel a fejemet a gép szétszereléséből. Még jó, hogy időben szólnak.

- Hát szoktunk csinálni kevésbé hivatalos fotókat is. – magyarázta Zayn a felmerült kérdést.

- Már persze, ha a fotós is benne van. – lépett elém Liam.

- Hát rajtam ne múljon. – mosolyodtam el a kérlelő tekintetüktől.

- Jah, és ezt anyud küldette be e biztonságiakkal. – vette a háta mögül az ott rejtegetett dolgot, ami nem volt más, mint az én hatalmas, sárga kalóz mackóm, Teddy.

Amikor megláttam rögtön zavarba jöttem. Egyrészt azért, mert a fiúk biztos gyerekesnek tartották, másrészt pedig, mert tudtam, hogy ezzel most lelepleződtem Harry előtt, hiszen, Teddy-t még tőle kaptam a mi kis „kirándulásunk” alkalmával. Összeszorítottam az ajkaimat és elvettem a macit, majd lassan fordultam az ajándékozó felé, aki a macit látva teljesen lefagyott. Nem is nézett rám csak Teddy-t bámulta. Zayn hangos kiabálására mindketten összerezzentünk.

- Milyen aranyos maci. Én akarok vele egy képet! – és kikapta a kezemből és a többieket magával rángatva beállt a vászon elé.

Remegő kézzel nyúltam a fényképezőgépért, és csak Harry reakcióját figyeltem, ami nem igazán az volt, amire számítottam. Az hittem, hogy majd felragyog az arca a közös emlékekre visszagondolva a maci láttán, de e helyett egész máshogy reagált. Mosolya már nem volt őszinte, arca eltorzult, szemeiből mintha kihalt volna az a ragyogás, ami mindig is rabul ejtett. A kép erejéig magára erőltetett egy mosolyt, de lehetett látni rajta, hogy egyáltalán nem rajong a dologért.

 Amint kész lett a kép a fiúk elmentek átöltözni, kivéve Louis-t, aki bűnbánó arccal állt meg előttem. Láttam, hogy mondani akart valamit, csak nem tudta, hogy hogyan kezdje.

- Figyelj Emily! Nagyon, de tényleg nagyon sajnálom a reggeli incidenst, de én tényleg azt hittem, hogy te is…. szóval, hogy te is paparazzi vagy. – törte meg a csendet boci szemekkel rám nézve.

- Ugyan semmi baj. – legyintettem. – Túléltem, szóval ne is foglalkozz vele. Most már legalább tudom, hogy a kinti kanapé irtózatosan kényelmetlen. – vettem poénre a dolgot. – És nem áruld el senkinek – hajoltam oda hozzá és belesúgtam a fülébe – de a színe is szörnyű.

- Elárulok egy titkot, az öltözőben lévő is az. – mondta halkan. – Tényleg bocsi. – húzott magához.

- Én azt sem tudom miről beszélsz. – léptem hátra komoly arccal, de nem bírtam sokáig és elnevettem magam.

Nagyon aranyos volt, hisz bocsánatkérésképpen ott marad velem és segített összepakolni, és csak utána ment a többiekhez az öltözőbe.

Zayn:

 Már alig vártuk, hogy végezzünk a fotókkal, hisz még mindig meg volt a tervünk, hogy elmegyünk bulizni, igaz, hogy azt beszéltük meg, hogy mi előbb lelépünk rosszullétet színlelve, de aztán ez nem jött össze, mivel Harry egyszerűen lerázott, mikor megemlítettem neki a megbeszélteket, és inkább Emily-t bámulta árgus szemekkel. Jó biztos szívesebben tölteni töltené vele az estét, mint velem, akit mindennap lát, na meg hát ő mégis csak csaj. De, amint láttam Emily nem igazán dobta el magát Harry-től. Valamit nagyon furcsáltam. Azt a macit. Vagyis a reakciókat, amit okozott. A mosolygós fotóslány mosolya lelankadt, mikor meglátta, Harry-t pedig mintha kicserélték volna. Tisztára magába roskadt. Gondoltam, hogy megkérdezem, hogy mi ez az egész, de láttam, hogy mindketten teljesen elmélyedtek a gondolataikban. Nem hinném, hogy ki tudtam volna zökkenteni őket, mondjuk a macis felkiáltásom elég hatásosnak bizonyult.

- Akkor mikor indulunk bulizni? – kuporodott le mellém Harry.

- Miért, megyünk? – kaptam fel a fejem és gyorsan körbe néztem.

- Már miért ne mennénk? – fordult felém kérdően.

- Hát csak.. – lepődtem meg a válaszon.

- Bulizni akarok és különben is pihenőnk van, szóval azt csinálunk, amit akarunk.

- Haver, mi történt veled az elmúlt 2 órában? – néztem az órámra.

- Hogyhogy mi történt? – nézett rám kérdően.

- Akkor még azt mondtad, hogy semmi kedved ma bulizni menni, meg hogy Paul- nek úgysem tetszene a dolog, ha kiderülne.

- Az még akkor volt. – vágta rá és felpattant. - Ma este egy hatalmasat fogunk bulizni és nem érdekel senkinek sem a véleménye. – mosolyodott el, ami most már tényleg összezavart. Eddig nem is nagyon mosolygott, miután odament… Rájöttem mi a baja.

- Neked tetszik ez a csaj. – mutattam kifelé.

- Nem, dehogy.

- De igen. – jelentettem ki határozottan, hisz látszott rajta, hogy odáig van érte.

- Nem, nem tetszik. Egyébként sem jönnek be az ilyen nagyképű jégtündérek. – sütötte le a szemét, de a mondat hallatán mindenki felkapta a fejét.

- De tetszett. Látszott rajtad, mikor beléptünk a stúdióba. – dülöngélt Liam jobbra-balra a tekintetét keresve. – Még úgy elázva is. – tette hozzá vigyorogva.

- Jó, tényleg tetszett, de lerázott, szóval fölösleges agyalnom rajta. – adta be a derekát.

- Lerázott? Téged? – hitetlenkedett Niall.

- Na mindegy, inkább menjünk bulizni. – legyintett, mire Liam és Niall kapkodni kezdte a fejét. Megforgattam a szemeimet, mikor rám nézett Harry. Nem hiszem el, hogy nem tudta tartani a száját.

- Bulizni megyünk? – ugrált Niall örömében.

- Ez biztos, hogy jó ötlet? És Paul? – kérdezte Liam.

- Nem érdekel. Ha akartok, jöttök, ha nem akkor maradtok. – jelentette ki határozottan és indultunk is kifelé az öltözőből. Igaz, hogy Louis még be sem ért, de közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy mivel reggel ő sem várt meg minket, így mi sem fogjuk.

Emily:

A pakolással végezve már csak egy dolog kattogott az agyamban. Az, hogy mikor jön Oliver. Na jó ez is, de igazából az, hogy milyen bunkó voltam Harry-vel, pedig ő csak beszélgetni akart velem, hogy nem legyek magányos, én meg elküldtem. Eszembe jutott Louis bocsánatkérése. Lehet nekem is bocsánatot kéne kérnem. Pont az elmélkedésem közepette jelentek meg a fiúk a folyosó végén. Nem haboztam gyorsan odaszaladtam Harry-hez, még mielőtt a kijárathoz értek volna.

- Harry! – kiabáltam utána, de semmi jelét nem adta, hogy hallotta volna. Vagy csak nem akarta. – Harry! – ismételtem meg, mire Niall hátba veregette előtte barátját, aki füléből kivéve a fülhallgatót zavartan tekintett hátra.

Amint közelebb léptem már fordult is vissza, és csak ennyit mondott:

- Majd megfogadom a tanácsodat.

- Milyen tanácsomat? – kérdeztem értetlenül.

- A memóriaürítéssel kapcsolatban. – ment tovább hátra sem nézve.

- Bocsánatot szeretnék kérni. – kiabáltam utána, minek hallatán igen gyorsan visszafordult az ajtóból. Lassú léptekkel indult felém.

- Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, én nem ilyen vagyok. Csak ez az egész helyzet, meg a…- hirtelen elnémultam, hisz már majdnem kimondtam a bunkóságom igazi okát, amit nem szerettem volna.

- Nem gond. – legyintett elnézően. – Örülök, hogy valójában tényleg olyan kedves lány vagy, mint ahogy kinézel. – nézett végig rajtam. - Mondjuk nekem jobban tetszettél abban a vizes szerkóban, de ez is elmegy. – lépett elém és mélyen a szemembe nézett. Azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Azok a szemek. Azok a tincsek. Az az illat. Oh, anyám. Teljesen elmerültem a szemeiben.

- Ha jól látom mégis csak sikerült megtörni a jégtündért a mi kis Rómeónknak. – hallatszott Niall hangja, amit elfojtott nevetés követett.

- Jégtündér? Ez honnan jött? – tártam szét a karomat.

- Hát, hogy olyan fagyos voltál velem, de közben meg egy tündér. – magyarázta.

- Oh, értem. – bólogattam mosolyogva.

Zayn tűnt fel Harry háta mögött és súgott valami a fülébe, amire csak ennyit válaszolt:

- Persze, hogy megyünk, de őt is visszük. – nézett rám, amit nem igazán értettem.

- Engem? Hova?- kérdezgettem.

- Majd meglátod. Meglepi. – érkezett az egyáltalán nem megnyugtató válasz.

- Nem mehetek sehová, mert Oliver…

- Majd megvárjuk és megbeszélem vele, emiatt nem aggódj. Mondjuk, hogy ez a feltétele, hogy megbocsájtsak. – mosolyogott ördögien.

Fogalmam sem volt, hogy mire készülnek a fiúk, de abban biztos voltam, hogy valami sunyiságra, hisz elég halkan beszélgettek a témáról még egymás között is. Nagyon meglepett, amikor Olivert lerohanta Harry az ajtóban. Mintha már ismerték volna egymást. Cseles kézfogás, barátinak tűnő mosolyok.

- Szia Emily. Látom már megoldottad az összepakolást is. – nézett körbe.

- Szia. Louis segített, szóval nem volt vészes. De tudsz valamit Laráról? Mert amikor hívtam apát csak annyit mondott, hogy majd visszahív, de az már legalább 3 órája volt.

- Nem rég beszéltem anyuval és azt mondta, hogy most már minden rendben van vele, csak nagyon megijedt, mikor elesett. De ott van vele Lily, szóval nem aggódj, nem lesz ideje unatkozni. –mondta nyugtatóan, akitől nagyon megkönnyebbültem.

Harry figyelő tekintetére lettem figyelmes.

- Amúgy ti ismeritek egymás? – kérdeztem felé fordulva, mire ő is hátrafordult.

- Persze, már rengeteget dolgoztunk együtt. – mondta ezt úgy, mintha ez mindenki által köztudott lenne.

- Oh, szóval ezért áradoztál róluk a telefonban. Kis cseles. Én meg azt hittem, hogy engem akartál jobb kedvre deríteni, közben meg te is nagyon jól tudtad, hogy őket fogjuk fotózni. Vagyis mindketten becsaptatok. – vágtam rá durcásan.

- Nem csaptunk be, csak nem mondtuk el a teljes igaságot. A kettő nem ugyanaz. – vigyorgott.

- Miről beszéltetek amúgy? – kíváncsiskodtam. – Csak mert én annyit tudok, hogy magukkal akarnak vinni, de nem árulták el, hogy hová. – súgtam oda neki, mert közben már rájöttem, hogy csak Paul előtt titok az esti program, így próbáltam nem magamra haragítani őket azzal, hogy világgákürtüljem.

- Csak szeretnének kikérni estére egy kicsit kikapcsolódni.

- Kikapcsolódni?

- Bulizni. – mondta halkan.

- Ezért kell suttogni? – vontam fel a szemöldökömet.

- Paul nem szereti, ha bulizni mennek a srácok, mert mindig valami balhéba keverednek. – magyarázta.  – Ezért lenne jó, ha te is velük mennél. – tette hozzá.

- Hogy én is balhéba keveredjek?

- Nem, hanem, hogy vigyázz rájuk.

- Szóval legyek babysitter? – fordultam a srácok felé, akik mosolyogva bámultak minket.

- Csak az én kedvemért. – mondta mire visszakaptam a tekintetemet. – Nekem fontosak a srácok, imádok velük dolgozni, viszont utálom, ha veszekednek Paul-al. Lebeszélni úgysem tudnám őket. Viszont, ha én megyek velük az nagyon feltűnő lenne neki.  Egyedül meg nem szívesen engedném el őket.

- Vagy csak inkább nem akarod, hogy rád is megharagudjon. – tettem hozzá.

- Dehogyis. Kérlek. Bármit kérhetsz utána.  – kezdte a zsarolást.

- Bármit? Tényleg bármit? – csillant fel a szemem.

- Igen. – mondta kisebb gondolkodási idő után.

- De hát nincs is ruhám. – jutott eszembe hirtelen.

- Anyu itt hagyta a cuccaidat. Nem mondta Paul? Direkt mondtam neki mikor hívott, hogy szóljon.

- Bizonyára elfelejtette. – mondtam mérgesen.

Mondhatom szép. Arról nem tudna szólni, hogy itt vannak a cuccaim, de azt, hogy itt van a macim azt világgá kellett kürtölnie.

- De csak a te kedvedért megyek velük. És holnap egész nap aludni fogok, mert már most alig állok a lábamon. – nyafogtam. – Utálom, hogy ennyire könnyen meg tudsz zsarolni.

- Csak a megfelelő eszközt kell megtalálni hozzá. – nevetett és hátrafordulva bólintott egyet a fiúk felé, mire egy gyors összepacsizás után Harry odaszaladt és felkapott a levegőbe.

- Gyönyörű esténk lesz, majd meglátod. – súgta a fülembe, amitől még jobban elbizonytalanodtam, hogy tényleg jó ötlet-e velük mennem.