2013. május 21., kedd

6.fejezet: Szerintem pedig féltékeny vagy


Hali újra! :D hát itt lenne a meglepi rész :P Csak annyit árulnék el a részt illetően, hogy kezdenek beindulni a dolgok :D köszönöm a kommenteket nagyon sokat jelentenek :) 
Jó olvasást és jó éjszakát!
Kittaa



Emily:



Komolyan úgy éreztem magam, mintha az őrültek házában lettem volna. Harry és Louis nem csak az alvási szokásaikról, de a végén már szinte mindenen vitatkoztak fel-alá rohangálva a lakásban. Oliver és Paul talán még gyerekesebben viselkedtek, mint a srácok, lehet, hogy nem lenne szabad őket egy légtérbe engedni, mert elveszítik az összes komolyságukat. Egyfolytában, mindenen nevettek, még olyanon is, ami egyáltalán nem volt vicces. Pont, mint az oviban. Zayn meg hát. Mivel rabszolgát nem volt kedvem játszani, aki azonnal pattan, ha őfelségének szüksége van valamire, így tényleg nem állt szóba velem. De hát minek ugráljak körül valakit, aki makkegészséges? Szóval a 7 fiúból 5 kilőve, maradt a 2 beteg: Liam és Niall. Ők viszont még mindig az ágyat nyomták, ezért nem akartam és nem is volt szívem terhelni őket a társaságommal. Szóval egyedül maradtam, mint a kisujjam, és csak abban tudtam reménykedni, hogy hamar eltelik a nap és végre hazamehetek New York-ba.
- Mit szólnátok, ha elmennénk valamerre ebédelni? – jelent meg Louis a nappaliban.
- Én benne vagyok.  – ugrott fel Zayn és indult kifelé az udvarra.
Niall nyöszörgő hangjára lettünk figyelmesek.
- Nyugi, neked is hozunk valamit. – hajolt oda hozzá Louis, mert látta rajta, hogy mondani akar valamit.
- Menj a francba. Amikor én mondom soha nem megyünk sehova. – lökte el maga fölül.
- Én is jövök. – rohant le Harry a lépcsőn csörtetve.
- Ki jön? Ki marad? – nézett körbe Louis széttárt karral.
Zayn kivételével mindenki inkább a „maradok” lehetőség mellett döntött. Még én is, pedig nagyon unatkoztam, viszont semmi kedvem nem volt velük menni.
- Itt a kulcs. – nyomta Oliver Harry kezébe a kocsikulcsot.
- Emily, meg van a jogsid? – nézett rám Harry.
- Meg. Miért? – kérdeztem értetlenkedve.
- És itt is van?
- Igen. Még szerencse, hogy elhoztam magammal, mert a stúdiónál is…. Miért is olyan fontos ez?
- Mert te fogsz vezetni. – jelentette ki és odadobta a kulcsot.
- Én maradok. Ha nem hallottad volna én ezt a lehetőséget választottam. Szóval biztos, hogy nem én fogok vezetni.
- Minket meg nem érdekel, hogy mit választottál. – rántott fel Louis Liam mellől, akinek éppen hideg vizes borogatást tettem a homlokára.
- Várj, a borogatás. – rángattam a kezét, mert amint felrántott az azonnal le is esett Liam homlokáról.
- Majd Oliver vagy Paul elintézi. – tólt Harry maga előtt.
- Én nem akarok menni.  – hisztiztem.
- Mondtam, hogy nem érdekel. – nézett rám vigyorogva Louis.
- Én biztos, hogy ki nem lépek azon az ajtón. – mutogattam magam elé. - Ha nem engedtek el, akkor sikítani fogok, és ahogy hallottátok reggel igen jó vagyok benne. – vázoltam fel a helyzetet, mire egymásra néztek és elengedtek.
- Legyen, ahogy akarod. – torpant meg Louis. – Harry, tiéd a feladat.
- Milyen feladat? – kapkodtam a fejemet, mire Harry felkapott, átdobott a vállán és elindult velem kifelé az ajtón. Hatalmasat sikítottam, de sajnos ez nem volt elég.



- Ha nem jössz magadtól, akkor viszünk. – nevetett Louis és felkapta a táskámat az előszoba szekrényről.
- Nézd csak, már is az ajtón kívül vagy. – állt meg Harry egy pillanatra a küszöbön kívül.
- Tegyél le! Most azonnal tegyél le! – sikítoztam és kapálóztam, de hiába. Olyan erősen fogott, hogy esélyem sem volt kiszabadulni a szorításából.
- Már miért tennélek? Úgy soha nem jutnánk el a kocsiig.
Zayn már türelmetlenül dobolt a kocsi tetején.
- Ne már! Őt minek visszük? – csattant fel.
- Ő lesz a sofőr. – vágta rá Louis.
- De én nem akarom, hogy jöjjön! – hisztizett.
- Én nem akarok menni. –rángatóztam Harry vállán.
Lassan lerakott, de ügyelt rá, hogy kezeivel elzárja a menekülési útvonalat és egyre közelebb jött hozzám.
- Na jó, vezetek. – adtam be a derekamat. – De csak egy feltétellel.
- Én nem maradok itt. – kiáltott ki Zayn a hátsó ülésről.
- Nem is kell. – csapta be Harry az ajtaját.
- Mi lenne az? – szólalt meg Louis a másik oldalról.
- Nem keltünk feltűnést, nem akarok paparazzikat, és sikítozó lánytömeget. – szögeztem le, még indulás előtt.
- Paparazzikat mi sem akarunk. – mondta Harry, miközben beült mellém az anyósülésre.
- Akkor jó.  Amúgy hova is megyünk? – csatoltam be az övemet.
- Hát valami kajáldába. Fogalmam sincs, hogy hol van itt valami jó kajálda. De a GPS majd segít. – túrta elő a kesztyűtartóból. Hosszasan nyomkodta, de semmi jelét nem mutatta, hogy talált is valamit a kütyüjén.
- Különben nektek nem testőrökkel kéne lennetek, ha így kimozdultok? Tényleg hol van a sofőrötök?
- Ott ül a kormány mögött. – poénkodott Harry.
- Na, de most komolyan?
- Paul hazaküldte, mert mi úgyis repülővel megyünk majd Londonba, neki meg ott a családja, szóval fölösleges lett volna itt maradnia. – törte meg a némasági fogadalmát Zayn.
- Húúú. – kaptam a számhoz.
- Baj van? – kérdezte Harry.
- Megszólalt. Hozzám beszélt. – hitetlenkedtem.
- Csak pillanatnyi fogadalomtörés volt. – vágta be a durcást.
- Jaj Harry, ha arra várunk, hogy azon találj valamit, akkor itt fogunk éhen halni. Előbb találok én egyet, mint az a kütyü.
- Miért te ismered Manchestert? – hajolt előre Louis.
- Mondjuk, hogy kiigazodok a városban.
- Mondhattad volna előbb is. – dobta vissza a GPS-t a helyére durcásan.
- Gondoltam, hogy szólok, de annyira elmerültél benne, hogy öröm volt nézni a szenvedésedet, hogy nem találsz semmit. Az a koncentrálós fej mindent vitt. – indítottam be a motort.
A Nando’s előtt álltunk meg, amitől a fiúknak egyből felcsillant a szemük.

 

- Imádom ezt a helyet. Nem is tudtam, hogy Manchesterben is van. – lelkesedett Louis.
- Niall is teljesen oda van ezért a helyért. – jutott eszébe Harrynek beteg barátja.
- Amúgy, ha jól tudom nektek kellene gondoskodni a srácokról. – csaptam be az ajtót.
- Ahogy láttam ez neked jobban ment. – szólalt meg újra Zayn.
- Az lehet, de mi lesz velük, miután én elmentem?
- Attól függ, hogy mikor mész? – nézett rám Louis vigyorogva.
- Még ma este.
- Mi? Ma este? – fékezett le előttem Harry.
- Igen, csak a hétvégére jöttünk anyuval. – próbáltam kikerülni, mert pont az ajtóban állt meg.
- Majd mész a holnapi géppel. Egy napba nem halsz bele. – szaladt utánam megoldást találva.
- Holnap már suli, szóval muszáj hazamennem. – álltam meg vele szemben.
- És a buli? – tette keresztbe a kezét.
- Milyen buli? - kérdeztem vissza?
- A ma esti buli. Be kell pótolnunk a tegnapit. Anélkül biztos, hogy nem engedünk haza. – jelentette ki határozottan.
- Mikor is meg a géped? – ugrott mellém Louis.
- Fél 11-kor, de előtte még be kell…. – kezdtem, de hamar elhallgattam a vigyorgó arcokat látva. – Na nem! Nem, nem, nem. Szó sem lehet róla. – ellenkeztem, mikor rájöttem a tervükre.
- Dehogynem. Addig kibulizzuk magunkat. – erősködött Louis lehuppanva.
- Legalább egy kicsit te is kikapcsolódsz egy kicsit. Úgyis olyan görcsös vagy meg feszült. Árad belőled a negatív energia. – nyomott le Louis mellé a székre Harry.
- Belőlem, negatív energia? – néztem fel rá kérdően.
- Már a kezdetek óta olyan jeges vagy. Vagy csak így próbálod elfojtani az irántunk érzett szeretetedet? – vágott hozzá gondolkodó fejet.
- Hogy mit? – húztam fel a homlokomat meglepve.
- Ne is tagadd! – nézett rám szúrós szemekkel.
Erre a mondatra nagyon is tudtam volna mit reagálni, csak közben két szőke leányzó sikítva rohant be az ajtón és ez valahogy elterelte a figyelmemet. Nem is értem, hogy miért. Gyorsan felpattantam Louis mellől, még mielőtt átgázoltak volna rajtam, vagy összenyomtak volna, csak hogy hozzáérhessenek.



- Úristen! Louis! Harry! Zayn! – rohanták le őket. Szegény Zayn annyira megijedt, hogy a kezében lévő villát azon nyomba eldobta. Gondolom ő sem számított rá, hogy valaki csak úgy beleugrik a nyakába pont evés közben. – Kérhetnénk egy autógrammot? – kérdezte egyikük sikítva.
Mivel elég fölöslegesnek éreztem magam, gondoltam megkeresem addig a mosdót. Reménykedve léptem ki az ajtón, hogy már elmentek a lányok és nyugiban folytathatjuk az ebédet, ám mikor a folyosóra léptem Harry termett előttem.
- A frászt hozod rám, megint. – kaptam a szívemhez ijedtemben.
- Miért szöktél el? – ugrált előttem, mikor én balra léptem ő is, ha pedig jobbra, akkor ő is jobbra.
- Csak megmostam a kezemet, mert az előbb, mikor megdörzsöltem a szememet megfogta a szemfesték. – magyarázkodtam, és akkor jutott eszembe, hogy ez még a tegnapi sminkem volt. Hisz ma nem is sminkeltem még. Ami azt illeti egész jól állta a sarat.
- És mi volt a szökésed igazi oka? – állt meg előttem meredten.
- A szemfesték. – mutattam a kezemet.
- És mi van, ha én nem hiszek neked? – lépett újra elém.
- Hát az a te bajod. – mondtam és még egy próbát tettem a kikerülésére, ami ezúttal legalább sikerült. Ám, amint elhaladtam mellette megragadta a karomat és a falhoz nyomott kezeit felemelve, elzárva az utat, hogy kibújjak alatta.
- Már másodjára játszod ezt velem ma. – fordítottam el a fejemet. – De, ahogy látom nagyon élvezed.
- Nem is gondolnád, hogy mennyire. Szerintem a szökésed igazi oka az volt, hogy féltékeny voltál a lányokra, ahogy odabújtak hozzánk, ahogy átkaroltak. És te nem tehetted. – lihegte a fülembe.
- Mi van? Nem gondolod, hogy egy kicsit túl sokat képzelsz magadról? – löktem el magamtól a mellkasára téve a kezeimet. – Én nem az a lány vagyok, aki elolvad a két szép szemedtől, meg attól, hogy az egész világ ismer. – mondtam visszafordulva a folyosó végén.
- Tegyünk egy próbát. – lépett elém egy hatalmas lépéssel. Nem értettem, hogy ezzel mire akar kilyukadni, de nem is nagyon volt időm gondolkodni rajta, hisz arcomra tette mindkét kezét és mélyen a szemembe nézett, azokkal a szemekkel. Ahogy arcomhoz ért kirázott a hideg. Ajkai szétváltak és huncut mosolyra húzódtak . A lábam földbe gyökerezett, a szívverésem felgyorsult. Fülcimpám mögé csúsztatta mindkét kezét, továbbra is rabul ejtve a tekintetemet. Lassan közeledni kezdett és az ajkába harapott. Már csak azon kaptam magam, hogy arcomon érzem közeledő ajkai meleg leheletét. Abban a pillanatban minden megszűnt körülöttem, csak azokra az zöld, csillogó szemekre tudtam koncentrálni. Életemben nem gyengültem még így el, pedig voltam már szerelmes, és voltak hasonló elgyengüléseim, de ez. Ez az összesen túltett. Tudtam, hogy nem szabadna engednem neki, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy képes leszek elég erős maradni.

3 megjegyzés:

  1. Aaaaaaaa!!! Ez eszmeletlenul jo lett!! Es Emily es Harry:3 Olyan aranyos ahogy Hazza nagykepuskodik:) Nagyon siess a kovi resszel es imadlak mert meg tegnap hoztal meg egy reszt!!<3 Xx RR

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁ Elképesztő lett! <3 Imádlak a meglepi miatt! Siess! :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira jól írsz hogy az valami csoda. ^^

    VálaszTörlés