20.fejezet: Emlékek, amiket soha nem feledek

Hali! Bocsánat a késésért, de huncutkodik a netem, megint és kisebb bosszúságot okozott a délután és az este folyamán. Viszont kárpótlásképpen egy extra hosszú részt hoztam, amit igazából két résznek szántam, de már nem szeretném húzni az időt, szeretném folytatni a történetet a "jelenben"(2012. október) ezért itt van az eddigi leghosszabb rész. 

Nagyon örülök a visszajelzéseknek, imádlak titeket. <3 

Jó olvasást!

Kittaa :D

~Harry~

Istenem, hát megtettem. Kimondtam, hogy szeretem és ő is szeret engem. Miért vártam ezzel eddig? Nem is értem magamat. Már az első percben beleszerettem, hisz csodás lány. Fantasztikus volt ez a hét, de mégis olyan nyomorultul érzem magam. Ennek a percnek kéne, a legboldogabb percenek lennie, de mégsem az. Lehet, hogy soha többé nem láthatom, nem érinthetem, nem csókolhatom. Vége az osztálykirándulásnak, minden folytatódik tovább, de nélküle.

~Emily~

Az utolsó éjszaka, az első és az utolsó csókok. Teljesen megbabonázott ez a fiú. Rettenetesen nehéz lesz elválni tőle. Olyan, mintha már évek óta ismerném, olyan biztonságot érzek mellette, amit soha, senki mellett, még a szüleim és a bátyáim mellett sem éreztem. Ez talán több is annál. A szerelem, a biztonság és a barátság keveréke. Egyszóval minden, amire szükségem van. Vagyis csak lenne, hisz holnap haza utaznak és nem tudom, hogy találkozunk- e még valaha.

- Nem akarlak elengedni. – suttogta a fülembe.

- Nem is kell. Csak rajtunk múlik, hogy tartjuk-e a kapcsolatot.

- Én nagyon szeretném. Talán soha nem éreztem még ilyet ezelőtt, de úgy érzem, hogy szükségem van rá, hogy mellettem legyél. 

- Annyira aranyos vagy. – húztam magamhoz és megcsókoltam. 

- Szerettem volna megnézni a versenyt, ahogy lesöpörtök mindenkit a színpadról és megnyeritek a kupát. De… - láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin, majd hirtelen leugrott rólam. – Van egy ötletem. – mondta és kirohant a szobából.

Nem tudtam, hogy mire készül, de erős késztetést éreztem, hogy kövessem. Kikászálódtam az ágyból és elindultam utána. Mikor leértem a lépcsőn láttam, hogy az osztály fele ott tolong a tanáruk ajtajánál. 

- Tanár úr, úgyis sí szünet lesz, és mi úgysem megyünk sehová, szóval csak unatkoznánk otthon. – hallottam meg Harry hangját, de látni nem láttam. A többiek helyeslően bólogattak és széles mosollyal próbáltak még jobban hatni az osztályfőnökökre. 

- Komolyan mondom meg vagyok veletek áldva. Annyit nyaggattok, hogy lassan már megőszülök miattatok. Hogy fog hiányozni ősztől ez az összetartás. Jó, legyen. Csak, hogy ne mondhassátok, hogy szörnyű osztályfőnökötök voltam. De ezért cserébe mindenki keményen fog tanulni az érettségire. 

- Rendben. – vágták rá ujjongva. Nagy volt az összhang.

Harry kirontott az ajtón és átvágott a tömegen. Szóval ezért nem láttam, bent volt a szobában, mint, ahogy az osztály másik fele is, ha jól sejtem. Mikor meglátott odaszaladt hozzám, a derekamnál fogva felemelt és megpörgetett a levegőben.

- Maradunk. Maradunk még egy hetet. – mondta csillogó szemekkel. 

- Mi? – kérdeztem meglepetten. – Úristen! Ez fantasztikus. – borultam a nyakába, mire végre letett. Már kezdtem szédülni. 

- De hívjátok fel a szüleiteket, hogy ne aggódjanak miattatok. Én meg hívom a repteret, hogy átrakassam a jegyeinket a jövő hétre. De akkor már tényleg haza megyünk. Ha maradnak Daniel-ék, ha nem. – hallatszott Joe hangja, mire elkezdett oszlani a tömeg. Nem igazán értettem, hogy miért akartak annyira maradni, jó persze Harry és Alex érveit értettem, de a többiek? Ennyire jó érzik magunkat itt, hogy haza sem akarnak menni élvezni a szünetet? Vagy mi vagyunk ilyen hatással rájuk? Mondjuk, elég jó fejek vagyunk, csak úgy mellékesen.  Nagyon örültem, hogy maradnak, hisz nagyon kedvelem őket, egytől egyig. 

- Ma nem is lesz vacsi? – néztem körbe, mikor elhúzódtam Harry-től.

- Hát volt, de mi azt lekéstük a csókunk miatt, de majd leülünk ketten. – ragadta meg a kezemet és a konyha felé kezdett húzni, miközben megkordult a hasam.

- Jó ötlet, éhen halok. 

Mivel a többiek semmit nem hagytak a vacsorából, így összedobtunk néhány szendvicset és leültünk velük a kanapéra. 

- Mérhetetlenül örülök, hogy maradunk. Így legalább még lesz lehetőségem erre… kezdte és a tálat kivéve a kezemből végigdöntött a kanapén.

- Mi van, ha meglátnak? – toltam el magamtól.

- Kit érdekel? Szeretlek, és nem érdekel, hogy mit gondol. – hajolt újra fölém és megcsókolt. – Annyira édes a csókod, megőrjítesz vele. – beszélt bele a csókunkba. 

A romantikus pillanatot Andy törte meg, mikor lerohant a lépcsőn.

- Tudjátok, pont összeilletek. A félős kislány és a nagymenő srác. Mintha egymásnak teremtettek volna titeket. – sétált oda mellénk vigyorogva. – Amúgy ne sokat járjál Mily-től, képtelen szeretni. Csak úgy csinál, mintha…

- Na, idefigyelj. – másztam ki Harry alól és odaálltam elé. – Tudtommal nem én voltam az, aki fűvel-fával flörtölt a kapcsolatunk alatt. És az sem én voltam, aki lefeküdt az állítólagos legjobb barátjával, megcsalva ezzel azt, aki tényleg szeretett. Szóval menjél csak vissza a kis ribancodhoz, ti tényleg egymásnak lettetek teremtve. – lökdöstem a lépcső felé, mire hirtelen megfordult és egy hatalmas pofonnal reagált a kirohanásomra, majd ahogy elindult fellökött.

- Hé, haver. Mi a francot képzelsz te magadról? – ugrott fel Harry, aki eddig a kanapéról figyelt. – Jól vagy? – segített fel a földről.

- Igen, azt hiszem. – nyekegtem. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy megüt. Nem ilyennek ismertem. 

- Várj csak. – kapott Andy után a lépcsőn. – Kérj bocsánatot tőle, ha nem akarod, hogy beverjem a képedet. 

- Na, gyere. – fordult meg nagyképűen. - Biztos, hogy nem kérek bocsánatot egy ilyen… Harry nem hagyta, hogy befejezze a mondatot, teljes erőből behúzott neki egyet. Andy azonnal a vérző orrához kapott, Harry kezét megrázva odalépett mellém. 

- Gyere, tegyünk rá jeget. – tolt maga előtt két kezét a derekamra téve. Közben a többiek is előkerültek, gondolom a nagy kiabálás miatt.

- Mi a fene folyik itt? - jelent meg Daniel a tömeg mögött és előrefúrta magát. 

- Az a rohadék betörte az orromat. – hisztizett Andy és Harry felé mutogatott. 

- Mert megütötted és fellökted Mily-t. Megérdemelted. Milyen férfi üt meg egy nőt? – ültetett le az asztalhoz arcomra téve a jégzselés tasakot.

- Ez igaz? Bántottad Mily-t? – emelte fel a hangját Daniel. 

- Igen, mert felhergelt.

- És az ok, hogy megüss és fellökj egy nőt? Remélem tisztában vagy vele, hogy ennek még komoly következményei lesznek.

- És mi lesz az orommal? 

- Majd megoldod. Ahogy nézem annyira nem vészes, Amy biztos szívesen ápolgat majd. Számolhattál volna ezzel előtte is. Szerencséd, hogy nem tőlem kaptad, mert akkor sokkal csúnyább lenne. – mondta keményen és rideg hangon.

Soha nem bírta a srácot, nagyképűségét elég kevesen tudták elviselni a csapatban, kivéve persze a barátnőjét. Visszagondolva nem is tudom, hogy mit szerettem benne. 

- Jól vagy? – guggolt le elém Daniel és a kezemmel kezdett babrálni. – Nem ütötted meg a fejedet? Nem szédülsz? – kérdezgetett.

- Nem, jól vagyok. Csak megijedtem. 

- Oké. Most már nem lesz semmi baj. Szükségem van rá és megígértem, hogy vigyázok rá, szóval köszönöm, hogy megvédted. – fordult Harry felé, akinek tekintete azonnal elsötétült. 

- Érte bármit megtennék. – mondta komoran.

- Jól van, mindenki menjen vissza aludni, holnap hosszú napunk lesz. Nyomás. – kiáltotta el magát, mikor látta, hogy senki nem mozdul.

- Van valami, amiről nem tudok? – fordított maga felé Harry. – Mi az, hogy szüksége van rád és, hogy megígérte, hogy vigyáz rád?

Elmeséltem neki a tesi órás, futball labdás balesetemet, mire elmosolyodott.

- Ennyi vicces lenne? Nekem nem volt az.

- Nem, csak azt hitte, hogy van köztetek valami. 

- Dehogyis. – csattantam fel. – Ő sokkal idősebb nálam.

- Hát olyan sokkal nem. Szóval…most, hogy tudok a balesetedről még jobban fogok rád vigyázni.

- Aranyélet van, hogy ilyen sokan vigyáztok rám. Köszönöm, amit tettél, igaz kicsit drasztikus volt, de köszi. – tettem le a zselét az asztalra és egy puszit nyomtam az arcára. – Viszont, ha nem haragszol most elmennék tusolni, aztán meg aludni, mert hulla vagyok. 

- Dehogy haragszom, én is mindjárt megyek csak még elpakolom a tányérokat. Jó éjt Mily. – szólt utánam, de én már nem válaszoltam rá.

Gyors tusolás után átszöktem Harry szobájába. Szerencsére még nem volt bent, hallottam, hogy még mindig a konyhában csörömpölt, így engedély nélkül befeküdtem az ágyába. Kíváncsi voltam a reakciójára, amikor belép és meglát. Én elég türelmes voltam, de még mindig nem jött, ezért hát elaludtam. Arra ébredtem, hogy megsüllyedt mellettem az ágy és egy hatalmas kéz átkarolja a derekamat. 

- Hát te? – suttogta a fülembe Harry rekedtes hangján.

- Meg akartalak lepni. – mondtam halkan, álmos hangon. – Csak közben elaludtam. Olyan soká jöttél. Nem így terveztem.

- Hát hogy? – folytatta a sugdolózást. – Talán így? – kezdte csókolgatni a nyakamat. 

- Talán. – mosolyodtam el és felé fordulva beletúrtam a hajába.

- Minden lány a hajammal van elfoglalva ilyenkor. – nevetett fel, majd megcsókolt. – Holnap tudod, hogy milyen programunk lesz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nem, miért nekünk már közös programunk lesz? 

- Táncolni fogunk. Veletek. Ti fogtok tanítani nekünk egy-két lépést. 

- Komolyan? – ez igen csak meglepett. 

- Igen és azt mondta Daniel, hogy mindenkinek lesz egy párja. Ünnepélyesen szeretnélek felkérni, hogy legyél a párom. 

- Oh, ez nagyon diplomatikus volt. Örömmel elfogadom a felkérést. 

- Viszont most alvás, mert állítólag nagyon fárasztó lesz, és én szeretném a maximumot teljesíteni. – puszilt szájon és a mellkasára húzott. Ahogy leraktam a fejemet rögtön el is aludtam. 

Reggel hangos robajra ébredtünk, valaki már a nappalit rendezte a közös táncoláshoz.

- Azt hiszem ideje indulnunk. – mondta Harry az ébresztő csókja után és felkapott. 

- Harry! Tegyél le. Előbb öltözzünk fel. – sikítoztam, de nem tudtam meghatni ezzel. A nappali tett csak le, ahol mindeni pizsamában állt, szóval annyira már nem is bántam a dolgot. 

- Jó reggelt mindenkinek! – állt a kör közepére Daniel és Joe. – Olyan ötletünk támadt, hogy ha már egyszer itt maradtunk, akkor töltsük hasznosan az időt, úgyhogy az elkövetkező pár napban együtt fogunk edzeni a táncosokkal – mondta Joe, amit hangos ujjongás követett, tetszett nekik a dolog. – Viszont, akinek nincs kedve hozzá az nem csinálja. Nem kötelező. – erre néhányan le is ültek. Már feladták a dolgot.

- Szóval, mivel mi 14-en vagyunk, ők pedig 24-en- gyorsan kivonta a leülőket-, így lesz, akinek két „tanítványa” lesz. 

A felosztás végül a következő lett:

Daniel- Zoe Amy- Robert, Joe (tanár úr)

Victor- Adele         Lola- Alex, Martin

Andy- Mary Lisa- Robert, Owen

Cody- Sandra Betty- Brandon, Noel         Táncosok

Henry- Donna Anna- Jacob, Leroy Osztály

Emil- Linda Mily- Harry

David- Laura

Toby- Amanda

Én voltam az egyetlen lány a csapatban, akinek csak egy párja volt, hisz Harry nem volt hajlandó osztozni rajtam. Nagyon viccesen teltek az elkövetkezendő órák. Rengeteget nevettünk, kifejezetten élveztük a „táncot”. Egészen estig táncikáltunk, majd elpróbáltuk az egészet, csak mi, Harry-ék addig leültek pihenni egy kicsit. Már csak 2 nap volt a verseny első napjáig, de már nagyon jól ment a tánc, ezért tudtul beiktatni a közös táncot is. Már mindenki elment tusolni, tévézni vagy aludni, mikor Harry-t a nappaliban gyakorlás közben értem tetten. 

- Lebuktam. – hajtotta le a fejét szégyellősen, mikor meglátott. – Segíthetnél még egy kicsit néhány lépésnél.

- Nagyon szívesen segítek. – álltam mellé is mutattam neki a lépést. Nem mondom, hogy rosszul csinálta, amit csinált volt, csak éppen a lépéshez nem volt semmi köze. – Nem úgy. Így. – mozgattam helyette a csípőjét jobbara-balra.

- Nekem ennek pont az ellentét megy, de az nagyon. – ezt valahogy nem értettem, ezért mögém állt, hogy megmutassa. – Előre-hátra. - erre már kitört belőlem a nevetés. 

- Látom, ez tényleg nagyon megy, de most ennek nem vesszük hasznát. – tolta el magamtól, de innentől kezdve egy komoly perce sem volt, nem mintha előtte olyan sok lett volna neki, hisz az egész napot hasonlóképpen hülyéskedte végig. Fáradtan zuhantunk be az ágyunkba(!) és egymást sóhajtozását hallatva lassan elaludtunk. A következő két nap hasonlóan telt, azzal a különbséggel, hogy egyre jobban izgultunk és egyre fáradtabbak lettünk. A verseny előtti este Harry elhívott „randizni”, amit igazából elég rejtélyes módon adott a tudtomra, hisz fél óráig sétáltam bekötött szemmel. Végig fogta a kezemet és kb. percenként elmondta, hogy milyen kicsi a kezem. Kezdtem azt hinni, hogy csak játszik velem és majd visszavezet a szállásra, már csak a poén kedvéért is, de közben lifteztünk is, ha jól éreztem, meg lépcsőztünk is, mikor végre megálltunk. Lassan levette a kendőt és mögém lépve összekulcsolta a kezeit a hasamon. Az Eiffel torony tetején álltunk, tátva maradt a panorámától. Egyszerűen lélegzetelállító volt. 

- Na, tetszik? – suttogta a fülembe. 

- Igen, ez csodálatos. – alig találtam rá szavakat.

- Látod, mégis csak teljesülnek a hullócsillagos kívánságaink. 

- Köszönöm. – fordultam felé és megcsókoltam. 

Majdnem 2 órát töltöttünk fent, majd elindultunk vissza, most már a kendő nélkül, de ugyanúgy kézen fogva, mit odafelé. Útközben énekeltünk és táncoltunk, amit a körülöttünk levő tömeg meglepve figyeltek. 

Egy hatalmas fánál megállva csókban forrtunk össze, mire hangos tapsot kaptunk. Meglepő volt, hogy az emberek megtapsoltak azért, mert egy zsúfolt utcán csókolóztunk. 

- Egy pálmafa alatt ért minket a megtiszteltetés, hogy egy egész embertömeg megtapsolja a csókunkat. – poénkodott Harry. – Szeretlek Mily.

- Én is szeretlek. – újra csókba forrtunk össze, de most már nem foglalkoztunk a kíváncsi emberkékkel. 

Reggel korán keltünk, indultunk a verseny elődöntőjére. A többiek is velünk jöttek, hogy szurkoljanak. Nagyon idegesek és feszültek voltunk, de végül bejutottunk a legjobb 10-be. Kicsit fellélegeztünk, de a másnapi 5-be való jutás csak még stresszesebbé tett minket. Mikor kimondták a csapat nevét, újabb kő esett le a szívemről, már csak az kattogott az agyamban, hogy, ha bejutunk a legjobb háromba, akkor már nyertünk. Harry napról napra egyre jobban próbát közel kerülni hozzám, de nekem sem erőm, sem bátorságom nem volt hozzá. Ő már szerette volna eggyel magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, de én még nem álltam készen rá. 15 évesen még nem a szex volt a legfontosabb a számomra, viszont ő egyre inkább sürgetett vele. 

Irtózatosan féltem ott állni a színpadon és várni, hogy mi lesz. Nagyon akartuk, hogy továbbjussunk, de ezzel minden csapat így volt. Ráadásul már csak a legeslegjobbak maradtak bent, akik nem igazán bizonyultak könnyű ellenfélnek. Kezünket összeszorítva vártuk az eredményhirdetést. Azt hittem rosszul leszek, mikor kimondták, hogy bent vagyunk a legjobbak között. Harry nyakába ugrottam, bár egyre inkább próbáltam távol maradni tőle. 

- Bent vagyunk, bent vagyunk! – ugráltunk örömünkben.

Azok a hosszú próbák, a sok munka, a 4 féle koreográfia kidolgozása már most megérte a pénzét. Na, de milyen az ember? A legtöbb emberek azt mondják ilyenkor, hogy szép volt, bent vagyunk a legjobb háromban, már nyertünk, de ha idáig eljutottunk, akkor miért ne nyerhetnénk meg? És ezzel most már én is így voltam. A vasárnapi döntő mindenkit kikészített. Ez a táncon múlott minden, de ezt gyakoroltuk a legkevesebbet. És ha még más nem hiányzott volna ott volta a tény, hogy este indulunk haza. Ettől még idegesebbek voltunk, hisz ez elmúlt két hét fantasztikus volt Harry osztályával.

Még volt néhány perc a kezdésig, így Harry mögém osonva próbált megnyugtatni.

- Minden rendben lesz, nyerni fogtok. Messze ti vagytok a legjobbak. Nyerd meg nekem, bébi. – suttogta bőrömbe, mikor a nyakamat csókolgatta. – Ezt kérem szülinapomra.

- Mi? Neked most lesz szülinapod? – fordultam felé meglepve.

- Igen, holnap. Szóval nem izgulni és megnyerni a versenyt. – csókolt meg lágyan, úgy, ahogy napok óta nem csókolt. 

Megszólalt a zene, kezdünk. A színpadra érve nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam és a mellettem álló Daniel-re nézve elmosolyodtam. Lenyomtuk a táncot, lihegve álltunk be a másik két csapat mellé, várva az eredményre. Mint, ahogy az ilyenkor lenni szokott hosszan húzták a dolgot.

- És a győztes… , a csapat, aki ma a kupával térhet haza, az nem más, mint a…. – már az ájulás kerülgetett, szememet lehunyva, Lola és Daniel kezét szorongatva próbáltam lenyugodni. – Nagy-Britanniai… - Az Isten szerelmére ezzel semmit nem árultál el, mind a 3 csapat onnan van. –dörmögtem magamban. – FOREVER YOUNG csapat! – Először lefagyva álltunk egymás mellett, fel sem fogtuk, hogy mi történt. 

- Tényleg megnyertük! – sikította Lola mellettem és a nyakamba ugrott. Olyan gyorsan dobogott a szívem, hogy azt hittem ott helyben szívrohamon kapok. Harry-ék felrohantak a színpadra és olyan szorosan öleltem magamhoz amennyire csak tudtam. 

- Nyertünk! – sikítottam a fülébe.

- Mondtam, hogy meglesz. – újabb lágy csókot lehelt az ajkamra. – Nagyon ügyes voltál. Gratulálok. 

Tudtam, hogy ezek az utolsó óráink együtt, így szerettem volna minden percét kiélvezni. 

- Előre is boldog szülinapot, Hazz. – pusziltam szájon, mire nagyon meglepődött.

- Hazz?

- Hallottam, hogy anyukád így hívott a telefonban, és gondoltam én is hívhatnálak így, ha nem bánod.

- Nem, sőt a te szádból öröm ezt hallani. – mondta széles vigyorral és megölelt. 

A kupa átvétele után mintha felpörgették volna az idő múlását. Nagyon gyorsan elrepült az a 3 óra, főleg a szállásra érve. Szerencsére a pakolást már korábban elintéztük.

- Mily, tudnod kell, hogy…- kezdte, de Daniel félbeszakította. 

- Először is köszönöm a munkátokat és a lelkesedéseteket, meg lett az eredménye. – emelte fel a kupát. – Gratulálok mindenkinek, ez egy igazi csapat. És mivel egy ilyen csapat a legjobbat érdemli, így hát arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk a győzelmünket még itt, újdonsült barátainkkal. És most hallottam, hogy Harry-nek holnap lesz a szülinapja, vagyis 1 óra múlva, így hát akkor két legyet egy csapásra letudunk. 

Ezt hallva felpörögtünk. Előtúrtuk a csini ruháinkat, mintha tudtuk volna, hogy kell hozni, és a nappalit diszkóvá átalakítva buliztunk.

A fiúk elmentek italt venni, mert az hiányzott volna a buliról, mi addig Lolával és a csajokkal sütöttünk egy tortát Harry-nek. Sejtettük, hogy nehezen fognak olyan boltot találni, ami még nyitva van 11 órakor, így nem kapkodtunk. Egy nagyon cuki csoki tortát sütöttünk neki, cirka fél óra alatt.

A díszítésnél már fürgén kapkodtuk a kezünket, de időben végeztünk. Gyorsan felszaladtam vele Linda szobájába, ahol volt egy beépített kis hűtő, így el tudtam rejteni. 

- Nagyon csinos vagy ebben a ruhában. – mért végig Harry huncut mosollyal az arcán, mikor leértem a nappaliba. Noel közben a kezembe nyomott egy pezsgőspoharat.

- Boldog szülinapot. – koccintottam össze a poharainkat. – Sweet 16. Mivel nem szóltál, hogy most lesz szülinapod, így torta most nem jár. 

- Köszönöm.  Nem is kell, elég, ha te itt vagy. – csókkal jutalmazta kedvességemet, majd a táncoló tömeg felé kezdett húzni. – Ma csak a tiéd vagyok. – állt mögém és ágyékát fenekemnek nyomta. – Csak a tiéd. – ismételte a fülemhez hajolva és táncolni kezdtünk. Néhány számod végigtáncoltunk, majd levegő hiányában kimentünk levegőzni először a teraszra, majd az udvar végén lévő tóhoz. Mindenféle rémtörténeteket mesél tudva, hogy félek a sötétbe. Aztán áttért a tengerparti sztorik mesélésére, mintha a tavacska lenne a mi tengerünk. 

- Szeretlek Mily. Mindennél és mindenkinél jobban. 

- Je t’aime. – vágtam rá, mire felnevetett.

- Ezzel nem fogtál ki rajtam, tudok franciául. – ezzel kissé elvette a kedvemet, de nem adtam fel.

- Te quiero. 

- Te tudsz spanyolul? – hangjában meglepettséget véltem felfedezni, mivel arcát nem láttam, így muszáj voltam a hangjára hagyatkozni.

- Te is? – kérdeztem morcosan.

- Nem, de megtaníthatnál. Rég óta szeretnék tanulni egy- két spanyol szót, csak nincs kitől. Tudsz valami dalt, ami könnyű? Légyszi. – könyörgött.

- Van egy gyerekdal, ami nem olyan nehéz, sokat énekelte nekem apukám, akikor kicsi voltam és én is elég gyakran éneklem a húgomnak. Megfelel?

- Van egy húgod?

- Igen, most másfél éves. De most a dalra koncentrálj.

- Hogy hívják? 

- Larának. Mondhatom a dalt vagy azért kérdezel ilyen sokat, hogy elmenekülj előle?

- Nem, mondjad csak. – nevetett fel.

- Egy fehér póniról szól. Csak, hogy tudd, hogy miről énekelsz majd, ha valaki előtt villogni szeretnél a spanyol tudásoddal. Szóval a dal: 

“Calallito blanco llévame de aquí

llévame a mi pueblo donde yo nací.

Tengo, tengo, tengo, tí no tienes nada,

tengo tres ovejas en una cabaña,

una ma da leche, otra me da lana,

otra manteíuilla para la semana.” – ez lenne az egyik része, de szerintem ennyi éppen elég lesz.

- Mi van? Ez a dal? És ez a nem nehéz? Akkor milyen, ami nehéz? Hát jó. Most akkor megtennéd, hogy újra elmondod? Lassan, hogy tudjam mondani utánad?

Újra elmondtam, úgy, hogy tudja mondani utánam, és egész jól sikerült. Egész könnyen megtanulta a dalt.

- Egy igazi tehetség vagy. Büszke vagyok rád. – csókoltam meg.

- Te vagy a tehetség. Nekem jó néhányszor beleakadt a nyelvem. És nem is mondtad, hogy ilyen szép hangod van. Imádtam, ahogy énekeltél. Tetszik a hangod. 

- Köszönöm. – mondta elvörösödve.

- Gyere, menjünk vissza a többiekhez, hadd mutassam meg, hogy mit tanultam meg az elmúlt... 40 perc alatt. – nézett a telefonjára mire elnevettük magunkat. – Nem is tűnt annyinak. 

Beérve eszembe jutott egy irtó klassz ötlet. Felszaladtam a tortáért és elindultam vele lefelé. Odalent mindenki táncolt, mikor megláttak mindenki csodálkozva nézte a tortát. 

- Még egyszer boldog szülinapot! – mondta, mikor odaértem Harry-hez.

- Azta! Nem azt mondtad, hogy... Köszönöm. – szájra puszi volt az ajándék érte, de most beértem ezzel.

- Csinálhatok rólatok egy képet? – kérdezte Daniel kezében a gépével.

- Persze. – vágtunk rá egyszerre. 

Miután felvágtuk és megettük a tortát, ami nagyon finom volt, újra beindult volna a buli, ha nem szakítom meg a pillanatot egy gitárral a kezemben. Először Martin felé néztem, remélve, hogy nem fogja leharapni a fejemet, hogy kölcsönvettem a hangszerét.

- Hadd halljuk. – mondta mosolyogva. 

Harry pont háttal állt nekem. Rég játszottam gitárom, így nagyon koncentrálnom kellett, hogy el tudjam kezdeni a dalt. Lassan kezdtem pengetni a húrokat és elkezdtem a dalt, mire megfordult. Ellie Goulding Your Song című dala jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, hogy éneklek neki valamit szülinapja alkalmából, ha más annyira tetszett neki a hangom. Gondoltam talán passzol az alkalomhoz. Mikor letettem a gitárt Harry felkapott és hevesen csókolni kezdett. 

- Imádlak. Ez valami elképesztő volt. Egy dal nekem. Köszönöm. Ezt az estét soha nem fogom elfelejteni. És ezt a két hetet sem. Ezek az emlékek csoda szépek, pont mint te. 

Innentől felgyorsultak az események. A sok pezsgő kicsit megártott. Ugyebár nem is lett volna szabad alkoholt innunk, de hát ünnepeltünk, ilyenkor nincsenek szabályok. Harry kézen fogva berángatott a szobájába és durván nekem esett. Nem volt józan, én pedig nem akartam így elveszíteni a szüzességemet. Nemet mondtam, mire jóformán kidobott az ajtón. Kicsit később vissza akartam menni, hogy megnézzem mi van vele, mert nagyon eltűnt. Az ajtón belépve olyannal kellett szembesülnöm, amire egyáltalán nem számítottam. Mary volt az ágyában, az a szőke kígyó, aki napok óta figyelte Harry-t. Láthatóan nagyon élvezték egymás társaságát, hisz épp heves csókcsatát vívtak jóformán meztelenül. 

- Hát ezt az estét tényleg nem fogod elfelejtetni. – mondtam könnyes szemmel és kirohantam az ajtón. 

- Mily! – hallottam Harry kiáltását, de nem érdekelt. Lerohantam a lépcsőn, egyenesen ki a teraszra és bevágtam magam mögött az ajtót. A korlát mellett lecsúszva hangos sírásban törtem ki. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de nem láttam, hogy ki az és nem is érdekelt. Két erős kezet éreztem a fülem mögé csúszni, rögtön rájöttem, hogy Harry az.

- Annyira sajnálom. Hülye voltam, ne haragudj. Túl sokat ittam és… - nem bírtam uralkodni magamon lekevertem neki egy pofont.

- És nem tudsz ilyenkor gondolkodni, igaz? – néztem rá.

- Sajnálom. Miután nemet mondtál…- megremegett a hangja, majd elnémult.

- Kellett valaki helyettem. Ez a mondat folytatása. – törölgettem a szememet. – Azt mondta, hogy szeretsz, nem is egyszer. Most már legalább tudom, hogy te sem vagy különb, nálad is a „Szeretlek” szó csak arra való, hogy berángass valakit az ágyadba. Üres szavak. Mind az volt, amit mondtál nekem, egyiket sem gondoltad komolyan. 

- De igen! Én igen is szeretlek, csak sokat ittam. Nem akarlak elveszíteni, Mily. Szeretlek. – hajolt közelebb készült, hogy megcsókol. 

- Már megint ez a szó. – löktem el magamtól, de nem engedett. – Engedj el, és hagyj békén. – kapálóztam a karjai között, de erősen tartott. Vállába fúrtam a fejemet és a hátát ütögettem.

- Csak ne így váljunk el, kérlek. Nem tudnám elviselni, hogy bántottalak és nem is tudtuk megbeszélni. 

- Ezen nincs mit megbeszélni. Köztönk mindennek vége, már persze, ha volt köztünk valami. – ezt kimondva felpattantam és felrohantam a szobámba. Lola nem értette, hogy miért sírok, de már nem is volt erőm elmondani neki. Végigvetődtem az ágyamon és álomba sírtam magamat. Reggel Daniel keltegetésére ébredtem fel. Tudtam, hogy azért ő kelt, mert indulnunk kell lassan a reptérre. nagy nehezen feltápászkodtam, felöltöztem és a csomagjaimmal elindultam lefelé. A többiek már nagyban reggeliztek, nekem egyáltalán nem volt étvágyam, így rögtön a buszhoz mentem és bepakoltam a bőröndjeimet. Éreztem Harry jelenlétét, így óvatosan fordultam meg.

- Segítettem volna, ha szólsz. – dobálta le a cuccait. Kócos volt és álmos, de még így is annyira helyes volt.

- Megoldottam egyedül is. 

- Legalább hallgass meg. –kapott a kezem után, de leráztam magamról.

- Ne érj hozzám. 

- Nem történt semmi, csak csókolóztunk. – kiáltott utánam.

- Akkor tényleg semmi nem történt. – fordultam vissza. – Különben is azért nem történt több, mert benyitottam. De tudod, mit nem érdekel. Végre hazamehetek innen és soha többé nem kell látnom téged.

- Egy géppel megyünk. – szólt utánam a lépcsőnél.

- Remek. Remélem a mellettem lévő ülésre szól a jegyed. – csaptam be az ajtót.

- Meglehet. – kiáltotta.

A másfél órás repülés valahogy nagyon nem volt az ínyemre, főleg nem Harry-vel. Tök véletlenül mellém került. 

- Micsoda véletlen. – mondta cseppet sem mérgesen.

- Nem én intéztem a jegyeket. – mentegetőzött.

Egy óra elteltével sikerült rávennie, hogy a barátságunkat szem előtt tartva megbocsájtsak neki. Barátokként szálltunk le a repülőről Londonba, ahonnan ránk még várt 3 óra kocsikázás. Sajnos csak Londonba érkező gépre tudott jegyet foglalni Daniel, de nem bántuk a dolgot, legalább tudtunk aludni. Annyira megpuhult a szívem Harry-t illetően, hogy végül az össze elérhetőségemet kiszolgáltattam neki, de ő is így tett. Telefonszám, e-mail cím csere, nagy lépés az éjjel történtekhez képest. Őt már várta az anyukája és a nővére, de gyorsan még elköszöntünk egymástól. 

- Egy utolsó csókot megengedsz? – nézett rám megbánó szemekkel.

Aprót bólintottam, tudtam, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó csókunk és az utolsó együtt töltött percünk. Csókja égette az ajkamat, lágy volt, de mohó. 

- Szeretlek Mily. Ez soha nem felejtsd. 

- Én is. – öleltem át, majd a csoport többi tagja után indultam a busz felé. 

Hosszasan néztük egymást, könnybelábadt a szemem a tudattól, hogy vége a kirándulásnak. Megannyi csodás emlékkel, de törött szívvel indultam haza.