28. fejezet: Valakivel nem számoltunk

Sziasztok manókák! Meghoztam az új részt, amit sajnos technikai okok miatt nem megosztani veletek. A drága internet ellenem szegült. 

Komolyan mondom felveszek valakit, hogy gépeljen helyettem, mert ez így nem állapot :) 

Remélem tetszeni fog, várom a visszajelzéseket :D (A következő részt előreláthatólag a hét közepén tudom hozni.)

Puszi 

Kittaa :D

Az ismerős ház elé bekanyarodva nagyot sóhajtottam, hirtelen eluralkodott rajtam a fáradtság. Kimerülten vágtam be a kocsi ajtót, mire Harry villámokat szóró tekintettel fordult felém a túloldalról.

- Bocsika. - simogattam meg a kocsi tetejét.

Széles mosolyra húzódott korábbi lebiggyesztett szája. Be kéne már látnom, hogy a fiúk első szerelme a kocsijuk, mi lányok pedig az igaz szerelmet és törődést jelentjük nekik. Ez alól Harry sem kivétel. Táskáinkat ledobva léptünk az előszobába, majd a nappaliból kiszűrődő hangok és nevetés elől menekülve rögtön célba vettem az emeletet, amit Harry elcsodálkozva figyelt a lépcső aljánál állva.

- Megfürdök, amíg ti beszélgettek. – fordultam vissza felé egy álmos mosoly kíséretében. – A szobámban leszek, ha keresnél. – mondtam, majd folytattam utamat a célállomás felé.

Útközben beléptem Harry szobájába, visszacsenni a földön pihenő takarómat, amit ugyebár tegnap fölöslegesen cipeltem át, majd a szobámba lépve levágtam azt az ágyra. Szívesebben aludtam volna Harry-vel, de most, hogy itt voltak a többiek jobbnak láttam, ha inkább a saját szobámban alszok. A sarokban lévő bőröndömből előtúrtam tiszta pizsamát, mert az elmúlt este kapott, vagyis ellopott pólót ott felejtettem a másik szobában, majd a választott ruhadarabokat a fotelbe dobtam a fehérneművel együtt. A fürdő ajtón szinte beestem, ami egyrészt a magas küszöbnek, másrészt pedig belépve a földön heverő, fogasról leesett köntösnek volt köszönhető, amit először nem is vettem észre, csak mikor majdnem hanyatt estem benne. Miután problémamentesen eljutottam a kádig első teendőm a kád teletöltése volt, nem kevés habfürdővel felturbózva. Ledobtam izzadt ruháimat a szennyes tartó kosárra, és elmerültem a habok között. A meleg víz, a nyugalom és a fáradtság meghozta gyümölcsét: jóformán elaludtam a kádban. Arra eszméltem fel, hogy Louis dörömbölt az ajtón, hogy élek-e még vagy voltam olyan szerencsétlen is belefulladtam a fürdővízbe. Meg vannak a hozzám fűzött remények, mondhatom. Nem sokáig bóbiskolhattam el, hisz a víz hőmérsékletéből ítélve 2-3 perc volt az egész, de nekem óráknak tűnt. Kikászálódtam a kádból és magamra csavartam a polcon lévő törölközők egyikét, majd az ajtón kilépve megnyugtattam Louis-t, hogy még egyben vagyok.

- Oh…- nyögött fel, ahogy meglátott és végignézett rajtam. – Nem akarsz felöltözni? – kapkodta a tekintetét össze-vissza.

- Zavar, hogy egy szál törölközőben járkálok a szobámban? – próbáltam poénre venni az egészet, mikor leesett, hogy igencsak hiányos az öltözékem és Louis-t is elég kellemetlen helyzetbe hozom ezzel. – Mindjárt jövök. – kaptam fel a fotelban lévő, kikészített ruháimat, majd visszasiettem a fürdőbe. – Bocsi, csak kissé meg vagyok zavarodva, plusz fáradt is vagyok, szóval bocsi az előbbiért. – mentegetőztem, mikor újra a szobába léptem.

- Semmi baj, csak meglepett, hogy hirtelen eltűnt a szégyellős éned és nem rohantál vissza sikítozva. Látom, Harry már dolgozik az ügyön. – ült le mosolyogva az ágy szélére.

- Mi? Ezt hogy értem? Min dolgozik Harry? – kérdeztem elcsodálkozva, miközben bezuhantam az ágyba.

- Csak szeretné látni az igazi énedet. – fordult felém és elnyúlt mellettem.

Értetlenül néztem rá, hisz egyáltalán nem értettem, hogy mit akart mondani ezzel.

- Emily, te modell vagy. Valamiért viszont félsz neki kimutatni a magabiztos, szexis énedet…már, ahogy ő elmondta. – emelte fel kezét védekezésképpen. - Ezen szeretne változtatni.

- De hát mi nem is vagyunk együtt, miért kéne neki kimutatnom ezt?

- Nekem nem tudsz hazudni, Emily.

- De Louis, most komolyan. Csak barátok vagyunk, semmi több. – pillantásomat a plafon felé emeltem, azt hittem mentem rám szakad a mennyezet. Utálok hazudni.

- Nagyon rosszul hazudsz. Elárul a szemed…engem nem tudsz becsapni. Jah és a homlokodról nem is beszélve. Rettenetesen árulkodó, amikor megrándul, mikor füllentesz. – mosolyodott el.

- Honnan tudo… - kérdeztem volna, de aztán magamtól is rájöttem a válaszra. – Eleanor. – suttogtam bosszúsan.

Fáradtságom ellenére elég gyorsan leesett, hogy ki lehetett az áruló, hisz erről csak Lily és El tudott. Lily biztos, hogy nem árulta volna el, így maradt El. Szégyenemben magamra rántottam a takarót, betakarva vele a fejemet is, hogy ne lássa kipirult arcomat.

- Na, szóval. – kezdte lefelé húzni rólam a védelmet nyújtó paplant. – Hadd halljam az igazat.

- Nem vagyunk együtt. – nyögtem ki, de kezdtem magam egyre rosszabbul érezni a hazudozásom miatt. – Neki olyan lány való, aki szereti ezt a pörgést, és nem érdekli mások véleménye.

- Szóval együtt vagytok.

- Nem. Épp most mondtam, hogy ez nekem sok, mellé…

- Megint hazudsz. Amit elmondtál az előbb az teljesen te vagy. Az igazat akarom hallani.

- Ez az igazság, ennél igazabbat nem tudok mondani. – sóhajtottam fel.

- Mondjuk, hogy elhiszem, és később? – kíváncsiskodott tovább, amivel kezdett az agyamra menni.

- Nem tudom, de te leszel az első, aki tudni fog róla, oké? Viszont, ha nem haragszol szeretnék aludni egy kicsit. – pislogtam rá nagyokat.

- Csak még egy kérdés. – kúszott közelebb hozzám. – Ugye nem bántott az a vadállat?

- Nem volt rá ideje, de biztos vagyok benne, hogy megtette volna. – hajtottam le a fejemet.

- Emily. – simítottam meg a vállamat, amivel elérte, hogy felnézzek rá. – Megfizet érte, ne aggódj. Saját kezűleg intézem el.

- Fölösleges magad bajba keverni, attól ő nem fog megváltozni. Remélem, hogy Harry-nek sem lesz baja belőle. Nem szeretném, ha miattam kéne magyarázkodnia.

- Te már hozzánk tartozol, Lily-vel együtt. Megvédünk titeket mindentől. Emiatt pedig ne aggódj, majd csendben nyírjuk ki, senki nem fog rájönni, hogy mi voltunk.

- Louis. Nem ér annyit, inkább hagyjátok.

- Jó, akkor majd a rendőrség elintézi. Reggel beviszlek az ősre, elmondod mi történt, ők pedig megteszik a megfelelő lépéseket. – komolyodott el az arca.

- Nem akarok ebből ekkora ügyet csinálni. – csóváltam a fejemet. – Semmi olyan nem történt, amiért elítélhetnék. Az, hogy mit akart tenni senkit nem fog érdekelni. Kérlek, hagyjátok. – mondtam már szinte könyörögve. - El akarom felejteni az egészet, nem pedig rendőrségre járkálni.

- Jól van, ahogy akarod. Most hagylak pihenni, ha kell valami csak sikíts, lent leszünk a nappaliban a nap kupaktanácsán. – tápászkodott fel mellőlem és mosolyogva indult az ajtó felé.

- Ezt nekem kéne inkább felajánlanom. Hisz te a sérült, nem én. – céloztam a délutáni balesetére, mire vigyorogni kezdett és megtapogatta tarkóját.

- Oh, tényleg. Már el is felejtettem. Akkor majd én sikítok, ha kell valami. – poénkodott, szokásához híven.

- De ugye jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Persze. Legalább kicsit izgalmasabb volt a napom. Irtózatosan jó érzés tudni, hogy vannak ilyen lökött rajongóink is. Hasonlítanak ránk, vagyis rám. – nevetett fel saját kijelentésén, majd folytatta útját kifelé. – Jah és Emily…- támaszkodott meg az ajtófélfánál és felém fordult – én voltam az első.

Elégedett mosollyal az arcán várta, amíg kitisztuljon a kép, hogy miben is volt ő az első.

- Végig tudtál róla, mégis faggatóztál. – esett le a tantusz nem sokkal később.

- Csak kíváncsi voltam, hogy tényleg annyira titokban akarod-e a kapcsolatotokat, vagy ha sokáig nyaggatlak vele beismered, hogy együtt vagytok.

- Szemét. – vágtam hozzá az első díszpárnát, ami a kezembe akadt.

Ügyesen kitért előle, majd a földről felvéve mosolyogva dobta vissza.

- Örülök nektek. És csak, hogy tudd, Harry tényleg szeret téged. Eddig egy lányról sem beszélt úgy és annyit, mint rólad. Nagyon remélem, hogy szúrja el, mert te tényleg fantasztikus egy leányzó vagy. Örülök, hogy itt vagy és vigyázol Harry-re. Tudom, hogy melletted semmi hülyeséget nem tud és nem is fog elkövetni. – mondta eltolva magát az ajtófélfától. – Jó éjszakát, tündérke.

Még mielőtt becsukhatta volna az ajtót utána szóltam.

- Köszönöm Louis… jó éjszakát.

 Valahogy nem is bántam, hogy Harry elmondta neki, hisz mégis csak a legjobb barátja, Lily is tud róla, szóval jogom sem lenne hisztizni vagy veszekedni. De nem is akarok. Ha ő tényleg komolyan gondolja ezt az egészet, akkor tőlem nem fog függni a dolog. Délután még ódzkodtam a „mondjuk el mindenkinek” dologtól, de így legalább nem kell attól félnem, hogy valaki rányomul. Ő az enyém, csak az enyém, és nem adom senkinek.

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben nyomott el az álom, amit egy halk, rekedtes hang tört meg néhány másodpercre, majd meleg takarómat éreztem felsiklani a vállamon, bizonyára megint lerugdostam magamról.

- Szeretlek… mindent megteszek azért, hogy boldog legyél és, hogy biztonságban tudhassalak. – szólalt meg újra a rekedtes hang, amit hamar felismertem, még félálomban is.

Éreztem, ahogy ajkai az arcomnak nyomódnak, majd halk lépteit hallottam, ahogy elindult kifelé a szobából. Próbáltam kinyitni a szememet és megszólalni, hogy visszacsalogassam magamhoz, de egyszerűen nem ment. A rám nehezült fáradtság nem engedte, így csak annyit tudtam elsuttogni, hogy:

- Szeretlek Harry.”

Erre léptei lelassultak és kissé elidőzve ácsorgott az ajtóban, majd kiment, csendesen becsukva maga mögött az ajtót. Visszazuhantam álomvilágomba és felidéződött bennem az első csókunk.

„ – Majd én segítek elfelejteni. – húzódott el tőlem egy kicsit, hogy a szemembe nézhessen. – Én itt vagyok neked. – emelte meg kissé az államat, mire az alsó ajkamba haraptam.

Láttam rajta, hogy ez meglepte és egyben izgatta is. Lassan odahajolt hozzám és mivel nem löktem el magamtól lágyan megcsókolt. Végül heves csók lett belőle és az ágyon végeztük.

- Szeretlek Mily…Szeretlek Mily”…Mily…Mily. – csengett a fülembe, ám az utolsó szó sokkal valóságosabbnak tűnt, sokkal életszerűbbnek.

Ahogy erősödött a hang, ahogy közelebbről hallottam rögtön kipattantak a szemeim. Így csak a régi táncos csoporttársaim és Harry hívott a párizsi utunk alatt. Megfordulva Zayn vigyorgó fejével találtam szembe magam, ami olyan közel volt, hogy majdnem lefejeltem.

- Jó reggelt, álomszuszék. – ugrott el előlem és kihúzta a függönyöket.

- Zayn, te hogyhogy itt vagy? És miért hívtál…Mily-nek?

- Harry küldött, hogy keltselek fel, még mielőtt lelépnék, mert ő túl elfoglalt. Este kicsit sokáig tartott a megbeszélés, így itt aludtunk, ezért vagyok itt. Mit is mondtál minek hívtalak? Mily-nek? – torpant meg a szoba közepén. – Miért hívtalak volna úgy? – kérdezte meglepve. – Mindegy. Iparkodj, mert Hazza már türelmetlen.

- Hány óra van? És miért türelmetlen Harry? – dörzsöltem a szemeimet nagy sóhajok között.

- 11 múlt, szóval kapd össze magad. – mondta mosolyogva és kisétált a szobából.

Remek. Nem elég, hogy megint a párizsi kiruccanásunkról álmodtam egész éjjel, még el is aludtam. És nem is kaptam választ a kérdésemre.

Ajtócsapódásra kaptam fel a fejemet, gondolom Zayn viharzott ki a házból. Fejemet tekergetve lépkedtem le a lépcsőn, ugyanis a kemény párnámnak köszönhetően nem kicsit aludtam el a nyakamat. Próbáltam megtalálni Harry-t és rájönni, hogy miért is türelmetlen, amit a konyhából kiszivárgó mennyei illatok sokban megkönnyítettek. A konyhapult mögött egy kék kockás kis kötényben állva szorgoskodott, kapkodott össze-vissza kezében egy fakanállal.

- Zayn szerinted milyen…- fordult felém a fakanalat nyújtogatva, ám mikor meglátott elhallgatott és leeresztette kezét.

- Lebuktál. – suttogtam, miközben felé lépkedtem. – Hallom türelmetlen vagy. – léptem elé és mosolyogva néztem körbe, hogy min ügyködik éppen, majd kezét megfogva a számhoz emeltem a fakanalat és megkóstoltam a rajta levő szószt. – Finom. – nyaltam meg a számat, amit feszülten figyelt. – Jó reggelt, édesem. – nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.

- Most, hogy látlak sokkal jobb, nem csupán jó. – nézett végig rajtam, majd odahajolt hozzám egy féloldalas mosollyal.

Kihasználtam a lehetőséget és egy álmos csókot leheltem ajkaira. Most ő nyalogatta ajkait, én pedig eközben felpattantam a pultra és lábaimat lógatva próbáltam oda csalogatni magamhoz.

- Tegnap este beszéltem Louis-val és elmondta, hogy tud rólunk.

- Kinyírom. – dobta le a fakanalat dühösen.

- Inkább együnk, mert isteni illata van ennek a valaminek. – néztem a tűzhely felé, majd kezeimet a nyaka köré fontam, mikor odalépett elém és lábaim közé nyomult.

- Semmi kiabálás vagy veszekedés, vita? – kérdezte meglepve.

- Nem, mert éhes vagyok. – nevetettem meg. – Nem akarok állandóan veszekedni. Ha te elég erősnek érzed a kapcsolatunkat, akkor felőlem legyen. – rántottam meg a vállamat. – Lily is tud róla, szóval nem csak te osztottad meg a legjobb barátoddal. Viszont nem szeretnék címlapot… csak a barátok…

- Annyira szeretlek. – húzott magához és megcsókolt, ezzel belém fojtva a szót. –Nagyon csini ez a pizsi…- simított végig a combomon, egészen a rövidnadrág aljáig, mikor elváltunk egymástól – de az én pólóm valahogy jobban állt tegnap. Nem mintha ebben nem lennél szívdöglesztő. – tette hozzá magyarázkodva.

Kezemet nyakáról a hátára csúsztattam, majd a köténye kötőjét kezdtem piszkálni.

- Nagyon csini ez a kötényke… - ismételtem utána mosolyogva – de enélkül sokkal jobban tetszel. Nem mintha ebben nem lennél szívdöglesztő, csak tudod, szívesebben nézegetem a te kockáidat, még ha csak pólón keresztül is, mint ennek az anyagnak a kockáit. – bújtam hozzá és nyaka csókolgatása közben kioldottam a derekán megkötött masnit. Elhúzódva tőle kibújtattam belőle és a földre dobtam a kötényt, majd ajkainak estem.

- Hu, de kis heves vagy ma reggel. – motyogta bele a csókunkba, majd hirtelen elugrott előlem és a tűzhelyhez sietett.

Kikerekedett szemekkel és a levegőben lévő kezeimmel értetlenül fogadtam a reakciót, de hamar megértettem, hogy miért volt fontosabb a tűzhely, mint én. Kikapcsolta a villanytűzhelyet és visszasietett hozzám.

- Csak, hogy ne égjen oda a szósz.  Ha már egyszer olyan finomra sikerült. – suttogta a fülembe és csókokkal kezdte elhalmozni a nyakamat, ami kisebb nyögést váltott ki belőlem.

Váratlanul eltűnt alólam a konyhapult márvány lapja és az ölébe kapott. Lábaimat reflexszerűen kulcsoltam a dereka köré. Gyors léptekkel indult a nappali felé és óvatosan végigfektetett a kanapén. Először kicsit meglepett a helyiség választása, de gyorsan megkaptam a választ ki nem mondott kérdésemre.

- Nem bírnám ki a szobáig. Túl sok a lépcső, túl hosszú a folyosó. – lihegte a nyakamba.

Ahogy rám nézett elmosolyodtam. Vágytól égő szemeivel nagyokat pislogott, ajkai elváltak egymástól. Arcát végigsimítva vizsgáltam tekintetét, amiben teljesen elvesztem. Rabul ejtett és nyomorba döntött. Nem tudtam, hogy valaha elég leszek-e neki és nem vágyik-e majd másra és ez félelemmel töltött el.

-  Annyira kívánlak. – suttogta és lábaimat lassan felhúzta, majd teljesen fölém tornyosult. – Annyira vágyom rád. – nyelt nagyokat, miközben én tovább simogattam arcát.

Ajkaimat harapdálva jeleztem neki, hogy szeretném, ha megcsókolna, amit egyből meg is tett, amint rájött tervemre. Pólóját gyűrögettem, majd nagy nehezen megszabadítottam tőle és elhajítottam. Heves csókcsatánk egyre jobban fokozta mindkettőnkben a vágyat, a szenvedélyt, ám valakivel nem számoltunk. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy van valaki más is a házban rajtunk kívül, Harry pedig biztos elfelejtette a nagy romantikázásban.

- Itt meg mi a fene folyik? – emelte fel a hangját az a személy, aki előtt azért még szerettem volna titokban tartani a dolgot.

Mondjuk az örökkévalóságig.